THERMODUL

A Thermodul System építési rendszer egy önzsaluzó építési mód, melynél a zsaluzat bennmarad az épületben

  • Az építése igen egyszerű és a konkurens önzsalus rendszerekkel ellentétben az elemei az egyes építési szintek magasságával megegyeznek, így nem kell apró elemekből összeépíteni a házat.
  • Ezzel nagyobb kiviteli precizitás, és gyorsabb építési idő érhető el

A rendszer segítségével passzív és félpasszív házakat is lehet építeni. Az egyes elemek 1,2 m szélesek és körülbelül 3,00 m magasak, míg vastagságuk a 40 cm-től az 52 cm-ig változhat. A külső és belső panelek polisztirolból készülnek, melyeket nagy szakítószilárdságú műanyag pántok kötnek össze. Gyakorlatilag a két panel közé kerül a vasalt beton, mely a ház szilárdságát adja. Ugyanez az elv érvényesülhet az alapnál, a padlónál és a födémnél is. Az építés igen egyszerű, gyors és hatékony. Minden egyes szint falai egyszerre vannnak kiöntve betonnal, a födémet is beleértve, így mire a beton megköt, a belső munkálatok is elő vannak készítve. A ház akár két hónap alatt kulcsrakészen felépülhet! A+-os energia-osztállyal, beépített szellőztető-rendszerrel, amit más, hasonló technológiában nem talál meg. Megtekinthető referenciákat Magyarországon, és a környező országokban is talál. Általános igények esetén a Thermodul építési rendszer nagyon kedvező áron, akár már bruttó 200-210.000 Ft/nm-ért elérhető

Gyártói minőségbiztosítás

Minden alkalmazott építési technológiánk esetén a gyártó alkalmazástechnikai kézikönyvének megfelelően, gyártói minőségellenőrzés mellett dolgozva garantáljuk, hogy háza első osztályú minőségben fog felépülni. 

Közvetlen kapcsolatban gyártó partnereinkkel, részt veszünk minden továbbképzésen, évente frissítjük szakembereink tudását. 

Árgarancia

Nem kell hosszas összehasonlításokkal és számolgatásokkal bajlódnia, ha a legjobb ár/érték arányt keresi. 

Minden általunk forgalmazott mintaházra árgaranciát vállalunk. 

Azért tudjuk ezt megtenni, mert saját gépekkel, bizonyos technológiák és anyagok esetén (polisztirol elemek, készház panelek, nyílászárók, gépészeti anyagok) saját gyártókapacitással, saját emberekkel dolgozunk, saját márkás nyílászáróink, napelemeink, hőszivattyúink és hővisszanyerős szellőztető-rendszereink kerülnek beépítésre, ami egyedülálló a piacon, és a műszaki tartalmakat költséghatékonyan, praktikusan terveztük meg, felesleges dolgok nélkül. 

A legjobb ár/érték arány nem a legolcsóbbat jelenti, de abban biztos lehet, hogy a fenti kapacitások és 38 éves céges tapasztalatunk birtokában ezt a magas minőségű, jól átgondolt műszaki tartalmat mi tudjuk a leghatékonyabban előállítani, a munkafolyamatokat a legoptimálisabban megszervezni.

A betonozási munkák után a gépészeti vezetékek bemarása azonnal elkezdhető időveszteség nélkül.

ajánlatkérés

thermodul

Szerkezeti lapanyaga mérettartó expandált polisztirolhab, betonacél és szerkezeti mixerbeton. . Az építési rendszer elemei külső szigetelési síkon összefogott expandált polisztirolhab táblák, melyek bennmaradó zsaluzatként az épület külső –belső hőszigetelési kérgét képezik. A falak elemei emelet-magassággal készülnek, külső oldalukon 22cm–rel magasabb szinttel a falat lezáró és a födémet szegélyező vasbeton koszorú zsaluzata számára. A falelemek általánosságban 3,00 m magasak. Az épületlábazat teljes mérete a hőszigetelő táblák méretéből adódóan 30 cm vagy 60 cm. Az ablakok és ajtók helyei a vasalásból kimaradnak, de a hőszigetelő zsaluelemből csak a betonozási munkák után kerülnek kivágásra.

  • A rendszer alkalmas fokozott hőszigetelési igényű épületek (alacsony energiaszintű és passzívházak) megvalósítására.
  • Szerkezete élettartamát és szilárdságát tekintve is kedvezőbb, mint a hagyományos vagy a könnyűszerkezetes építési mód. Ez földrengésállóságában is megmutatkozik.

A födémszerkezet külső–belső szigetelési kéreggel készül oly módon, hogy a rendszer fél-monolit gerendáinak alsó síkja is hőszigetelő kéregelemet kap, a béléselemek pedig teljes egészében polisztirolból készülnek, majd vasszerelés elhelyezése után felbeton képzéssel hegesztett háló elhelyezéssel kibetonozásra kerül. A felbetonra megszilárdulása után hőszigetelés kerül. A födém hőszigetelő zsaluzata két gerenda vasalatot is magába foglalóan 1,20m széles panelekből is készülhet, ahol a gerendakéreg és a béléselem táblaszerűen egyesítve készül. A rendszer fal –és födémelemeinek összeépítése, kellő kitámasztása, megtámasztása és merevítése után a falszerkezet és födémszerkezet egy ütemben bebetonozható. A betonozáshoz a műanyag összekötők között ferdén elhelyezett surrantó szolgál, amely a falvasalás között is elfér. A betonozási munkák után a gépészeti vezetékek bemarása azonnal elkezdhető időveszteség nélkül. A belső felületvakolás helyett gipszkarton szárazvakolattal, vagy hálózott, glettelt felülettel készül.

A Thermodul System előnyei

  • A rendszer elemei helyben és előregyártva is készülhetnek
  • Helyi betongyárból rendelhető a szerkezeti anyag, kisebb betonszivattyú költség mellett
  • Gyorsabban készül, mint egy könnyűszerkezetes épület
  • Több kivitelező szakmát foglalkoztat egy időben
  • Alacsony energiaigényű és passzív ház építésére kiválóan alkalmas
  • Akár gázfűtés nélkül is üzemeltethető az épület
  • Sorház, emeletes ház is építhető belőle
  • Gazdaságosan földrengésbiztossá tehető
  • Hagyományos építési rendszernek megfelelő hosszú élettartama van
  • Olcsó és gazdaságos
  • Szabadon variálható

Kérje ingyenes ajánlatunkat generálkivitelezésre most, minden kötelezettség nélkül – és hasonlítsa össze más generálkivitelezőkével!

ajánlatkérés

Szerkezetépítési tevékenységsorrend alápincézetlen, földszintes épület esetén

  • Alapárok kiemelése földelszállítással vagy deponálással,
  • Alapozás elkészítése -talajminőségtől függően- beton sávalapozással és hőszigetelő elemekkel körülvett bordás vasbeton, vagy gerendarácsra ültetett vb aljzatlemez megoldású teherelosztással –és lábazatképzéssel,
  • Betonozás,
  • Emeletmagas hőszigetelő polisztirol fal –és sarok elemek elhelyezése kitámasztással, merevítéssel,
  • Kiegészítő falvasalások elhelyezése a hőszigetelő fal elemek közé,
  • Hőszigetelő födém elemek elhelyezése vonal menti alátámasztással,
  • Födémvasalat elhelyezése a koszorú erősítéssel és szelemen lehorgonyzó csavarokkal együtt,
  • Fal elemek és födém egy ütemben történő bebetonozása,
  • Nyílászáró szerkezetek helyeinek kialakítása,
  • Nyílászárók beépítése,
  • Válaszfalazások,
  • Gépészeti vezetékek horonymarása a belső oldali polisztirol táblákba,
  • Tetőszerkezet állítása,
  • Tetőlécezés és tetőfedés,
  • Gépészeti alapszerelés,
  • Épületvillamossági alapszerelés,
  • Aljzatbetonozás,
  • Belső oldali szárazvakolat készítése,
  • Burkolatok készítése,
  • Külső felületképzések,
  • Falfestés és felületképzés,
    Szerelvényezés

Az építési rendszer rétegrendje:

A

  • Padlóburkolat
  • Aljzatbeton
  • Elektromos fűtőfólia
  • Hőtükör
  • Polisztirol hőszigetelő úsztatóréteg
  • Vasalt beton lemez
  • Hőszigetelő polisztirollemez
  • Kavicságy

B

  • Aljzatbeton
  • Szigetelőfólia
  • Poliészter hőszigetelő lemez
  • Vasalt födém beton
  • Thermodul polisztirol födém elem
  • Gipszkarton
  • Glettelés
  • Belső falfestés

C

  • Nemes vakolat
  • Drywitháló
  • Thermodul elem külső polisztirolszigetelés
  • Thermodul elem betonmag
  • Thermodul elem belső polisztirolszigetelés
  • Gipszkarton
  • Glettelés
  • Belső falfestés
  • Blikk
  • PiacProfit
  • ProfitLine
  • KNK
  • 10perc
  • Kanizsainfo