Minden, amit az inverteres klímákról tudni akartunk

Egyre többen váltanak a hagyományos fűtőrendszerekről klímaberendezésekre, hiszen egy modern klímával sokat spórolhatunk. A korszerű klímaberendezések és szettek kifejezetten fűtésre is ki lettek fejlesztve, olyannyira, hogy egyes modellek képesek akár -20°C külső hőmérséklet esetén is működni. 

blog_légkondi

Fontos tudni, hogy jelenleg jogszabály van arra, hogy csak a megfelelő képesítéssel rendelkező szakemberek szerelhetik be a klíma rendszert, szakértelmükről pedig a Nemzeti Klímavédelmi Hatóság ad igazolást. Ez azt jelenti, hogy ezek a cégek garantáltan kiváló munkát végeznek, az Ön klímaberendezése pedig akár 20-30 éven át jó szolgálatot fog tenni. (

Már a klíma megvásárlásához is szükség van az ún. F-gáz vizsgával – klímaszerelő igazolvány – rendelkező szakember hatósági igazolványának számára. 

A klímaszerelés első lépései

Mielőtt elkezdődne maga a klíma beszerelése a szakemberek helyszíni felmérést végeznek a helyiségekben. Ilyenkor a megrendelő kiválaszthatja a szakemberrel együtt a klímaberendezés legalkalmasabb helyét, hogy az esztétikailag és műszakilag is megfeleljen. A legtöbb szakember abban is ad tanácsot, hogy melyik klímaberendezést válasszuk ki a piacról, az igényeinknek megfelelően, például az energiatakarékos szempont alapján. Magyarországon a legtöbb szakértelemmel rendelkező klímaszerelésre szakosodott cég átfogó tudással és tapasztalattal rendelkezik mind a lakások, irodaházak, vendégterek, közintézmények légkondicionálása kapcsán, illetve a karbantartás, garanciális és garancia időn túli javítás és alkatrész- ellátással kapcsolatban is.

Kell-e engedélyeztetni a klímaszerelést?

Mivel a klímaberendezések szerelése falfúrással jár, ezt a társasházak esetében érdemes előre megbeszélni a közös képviselővel, de például műemlékek esetében az engedélyt nem mindig adják meg. Alapvetően mindig kellene engedélyt kérni a megrendelőnek, bár ez sok esetben nem történik meg. Engedély tekintetében a helyi építésügyi szabályzat, az a dokumentum, ami alapján el kell dönteni, hogy engedély köteles-e a klíma kültérijének felszerelése. A legtöbb esetben nem az. 

 

A klímaszerelés időtartama és a próbaüzem fontossága

A művelet átlagosan 2-3 órát vesz igénybe a, amibe beletartozik egy kültéri egység felszerelése vagy egy fal átfúrása is. Ebben az időtartamban nincs benne a szakszerű beüzemelés, más néven a próbaüzem, aminek nagyon fontos lépései a nitrogénes nyomáspróbára és a megfelelő ideig tartó vákuumolás. A vákumolás és a nitrogénnel történő átöblítés a csőrendszer tisztítása és nyomáspróbája miatt alapvetően fontos. Enélkül nem működik a gép!!! Amennyiben a vákumolás nem megfelelő, akkor a klíma még működni fog, de nem energiahatékonyan és hamarabb tönkre fog menni. Ez persze nem jelenti még, hogy a klíma azonnal tönkremegy, a kár hosszú évek után lesz csak feltűnő, mivel a rézcsőben maradt pára savas kémhatású és reakcióba lép a kompresszorral, amitől a kompresszor tönkre fog menni. A vákkumolás még azért is fontos, mert a vákummérő órával lehet ellenőrizni a rézcsövek és kötések tömítettségét.

A klímaszereléssel járó további feladatok

Tisztában kell lennünk azzal, hogy a klímaszerelés elég sok kosszal járhat, mivel a falon általában lyukat kell fúrni, ez pedig sok törmelékkel, porral jár. A profi cégek ennek eltakarításához ipari porszívót alkalmaznak, ami nagyban lecsökkenti a későbbi takarítást. Fontos még tudni, hogy a klímák működéséhez szükséges áramot is valahonnan oda kell vezetékelni, amely általában falba mart, vagy falon kívüli vezetékezéssel oldható meg, így a legtöbb kosszal jár.

Mi az a kondenzvíz, és hova csöpög?

Talán a leggyakrabban felmerülő megoldandó kérdés a klímaszerelés kapcsán, hogy hova lehet elvezetni a működése közben keletkező kondenzvizet. A legjobb megoldás, ha ezt a lakáson belül el lehet vezetni, például a mosogató szifonos bekötésével. Azonban, ha ez nem lehetséges, akkor marad a kültéri beszerelés. Nyáron, kifejezetten eső után, amikor magas a páratartalma a levegőnek, számoljunk azzal, hogy a kondenzvíz meghaladhatja óránként akár a fél litert is, de száraz időben naponta egy, másfél liternyi termelődik. 

legkondi

Kell-e bővíteni az elektromos hálózat, hogy működjön a klíma?

Szerencsére a korszerű, energiatakarékos klímaberendezések úgy lettek kialakítva, hogy minimális hatással vannak a lakás villamos teljesítmény igényére. Ez azt jelenti, hogy akár még a régebben épült panelházak lakásaiba is nyugodtan szereltethetünk klímát, mert ezek a klímaberendezések csupán 1,2 kW-os elektromos áramot vesznek fel, ami körülbelül annyi áram felhasználást jelent, mint amennyit a mikró, a mosógép, a mosogatógép, és talán a porszívó használ fel.

Mennyire hangos a klímaberendezés?

A modern inverteres berendezések nemcsak energiatakarékosak, de a zajszintjük is minimális. Nem kell aggódnunk, hogy a szomszédok panaszkodnának a hang miatt, mivel a régi on/off klímákkal ellentétben, ezek a berendezések kompresszorai folyamatos fordulatszám szabályozásra képesek, emellett maximális fordulatszámon ritkán üzemelnek, ami azt jelenti, hogy nincs megállás vagy újraindulás. Végső soron ez azt eredményezi, hogy a maximális zajszinthez képest akár 50 szuázalékkal is halkabbak. 

Összefoglalva érdemes egy inverteres, modern klímaberendezésbe befektetni, hiszen a hűtés-fűtéssel két legyet ütünk egy csapásra, kevesebb energiát használ fel a fűtés során, mint a hagyományos fűtőrendszerek, nagyon gyors, hatékony, esztétikailag is jól mutat a lakásban, garantáltan hosszú életű, nem igényel sok karbantartást, és kényelmes a használata is, hiszen távolról vezérelhető. 

  • Blikk
  • PiacProfit
  • ProfitLine
  • KNK
  • 10perc
  • Kanizsainfo