Ezért van szükséged építészre, háztervezőre

Ha építkezni fogsz, akkor szükséged lesz egy olyan építészre / tervezőre, aki számtalan szempontot figyelembe véve megtervezi a házadat, és egy kivitelezőre, aki (az építész tervei lapján) kivitelezi azt. Ha az építész és a kivitelező nem egy csapat tagja, akkor gyakoriak a fennakadások, a félreértések és az egymásra mutogatás, ezért az ideális helyzet az, ha vállvetve dolgoznak érted. De miért van szükséged építészre (háztervezőre) és miben segít neked a tudásával? És persze, hogyan válaszd ki?

A kockás papír bája

Rengeteg házat építettünk már fel ezért tapasztalatból mondjuk, hogy szinte minden építkezni vágyó szinte kivétel nélkül ugyanazt az utat járja be. Először mindenki megpróbálja elképzelni (lerajzolni) kívülről a házát. A második lépés az, hogy az interneten megtalálható (ingyenes) típusterveket átnézi, míg rá nem jön arra, hogy egyik sem pontosan az, amire vágyik.

ezert-kell-epitesz

Aztán előkerül az első, a második, a harmadik, majd a sokadik kockás papír (mert azon akár még alapterületet is lehet számolgatni), amin megpróbáljátok majd megtervezni a ház belső részét: a szobákat, az ablakokat, a teraszt, és persze ezeknek a méreteit is, hogy aztán a nagyon sokadik – még mindig messze nem tökéletes terv után -  az építészhez fordulj. (Egyébként sem valószínű, hogy a kockás papírra rajzolt terveket átengedi az önkormányzat, még akkor sem, ha egyszerű bejelentés kell csak). De miben tud neked segíteni az építész/háztervező?

A háztervező

A háztervező feladata elképesztően bonyolult, mégis egyetlen összetett mondatban összefoglalható. A te összes szempontodat, az anyagi helyzetedet, a kéréseidet és a helyi építészeti szabályokat plusz a telked adottságait mind figyelembe véve a legapróbb részletekig megtervezi neked az otthonod.

Ezért van szükséged építészre, háztervezőre

Összegyűjtöttünk neked 5 pontot, amiben az építész / háztervező segíthet neked.

1: Segít kigondolni a tereket

A házterveződ hatalmas segítséget fog neked nyújtani azzal, hogy optimalizálja a tereket mert tapasztalat hiányában nehéz felismerni, hogy mekkora a különbség egy 28 és egy 35, vagy 60 négyzetméteres nappali között (és melyikre van inkább szükséged), vagy mekkora az ideális gyerekszoba mérete, esetleg kell-e háztartási helység. De nem csak ebben segít, hanem abban is, hogy optimalizálja a házad méretét: úgy helyezi el a szobákat, hogy a lehető legkevesebb kihasználatlan / funkciótlan tered legyen.

2: Hozzáigazítja a házad a költségvetésedhez

Ha – például – a mi tervezőnkkel dolgozol, ő pontosan tisztában van a kivitelezési árainkkal, és a tanácsaival, meglátásaival és a megvalósított rajzaival, terveivel mindvégig törekedni fog arra, hogy a kéréseidnek megfeleljen, de semmiképpen ne „szálljon el” az árakkal: azaz összehangolja a realitást a vágyakkal

3: Rengeteg pénzt fog megtakarítani neked

A tervező/építészed mindenre kiterjedő részletes tervet készít, ezzel elkerülheted a későbbi költséges hibákat. Képzeld el azt, hogy akár csak kettő (felesleges) ajtót megspórol neked, vagy tanácsot ad abban, hogy a három pici helyett miért egy nagy ablakot tegyél oda, ahova szerettél volna sok fényt. Emellett olyan hasznos tanácsokat is elvárhatsz tőle, ami kitűnő a konyha kialakításánál, a vizes helyiségekben. Elengedhetetlen, akár százezreket, milliókat megspóroló tanácsokkal segít.

4: Tippek, trükkök, meglátások

Az építészeknek általában (de nem mindig) kitűnő érzékük van a lakberendezéshez, ismerik azokat a részleteket, amelyekre a legtöbben ritkán gondolunk, és amelyek költséges hibák lehetnek: tudják melyik irányba kell kinyílnia az ajtónak, segítenek abban, hova illenek, vagy kellhetnek a süllyesztett lámpánk. Hová kerüljenek a vízcsövek, milyen előkészítés legyen (légkondi, csengő, telefon), láthatja-e a WC-t valaki amikor a fürdőszoba ajtaja nyitva van, vagy melyik szobából melyik szobában mit lehet látni.  Az építész / háztervező a jobbkezed, a munkája elengedhetetlen (és egyébként kihagyhatatlan is)

Mi mindenképpen azt javasoljuk, hogy kérd az építész segítségét, egyeztess vele, mert rengeteg segítséget fogsz tőle kapni.

  • Blikk
  • PiacProfit
  • ProfitLine
  • KNK
  • 10perc
  • Kanizsainfo