Telek keresés, mérnöki felmérés és beépíthetőségi vizsgálat

Telek keresés, mérnöki felmérés és beépíthetőségi vizsgálat

Teljeskörű szolgáltatásunkhoz hozzá tartozik az is, hogy igény esetén segítünk megtalálni, kiválasztani a megfelelő telket ügyfeleinknek. 

Az ország minden pontján, kiterjedt kapcsolatrendszerünk segítségével tudunk segíteni olyan építési telket találni, amelyen a tervezett projekt, típusház vagy egyedi épület megvalósítható. 

Hogyan épül fel ez a szolgáltatás? 

  1. Az ügyfél elmondja nekünk, nagyjából hol, milyen árban, milyen paraméterekkel rendelkező telket keres, mit szeretne rá építeni (melyik típustervet, vagy körülbelül milyen házat). Megkötjük a keresési megbízást, melynek jutaléka siker esetén nettó 3% a telek árából. 
  2. Mi felkutatjuk a potenciális telkeket, és ha megvan a szimpatikus, el is végezzük rajta a beépíthetőségi vizsgálatot, azaz megnézzük, megvalósítható-e rajta az elképzelt épület, vagy milyen módosítások szükségesek rajta, például a helyi építési szabályzat, vagy a telek egyedi adottságai miatt. Nem csak az ingatlan.com-on keresünk, hanem helyi kapcsolataink felhasználásával is, valamint az ajánlott telkeket a helyszínen is megtekintjük, körbejárjuk. Mérnöki szolgáltatást nyújtunk, tehát ha a telekkel kapcsolatban pld. a talajminőség vagy a beépíthetőség tekintetében aggályok merülhetnek fel, azt előre jelezzük, nehogy ügyfelünk pórul járjon, és esetleg több millió, vagy tízmillió forint kár érje. 
  3. Segítünk az áralkuban, a megfelelő, jogbiztonságot nyújtó szerződés megkötésében. Ellenőrizzük a piaci árakat, hogy ügyfelünk reális áron vásároljon, vagy ha lehet, inkább az alatt. Figyelünk arra is, hogy az eladó felelősséget vállaljon a telek esetleges rejtett hibáiért. 
  4. Igény esetén segítünk a hitelügyintézésben is - díjmentesen. 
  5. Amennyiben szükséges, az adásvételi szerződés cégünk ügyvédjénél is megköthető, 0,5%-os ügyvédi díj ellenében. 
  6. A csomag része 250.000 Ft + ÁFA fix díj ellenében, hogy a megvásárolt telken elvégezzük a geodéziai felmérést, lejtős telken szintvonalas vázrajzot készítünk, valamint szükség esetén kivitelezzük a talajmechanikai, illetve a hidrogeológiai vizsgálatot, ami szükséges kezdő adatszolgáltatás lesz a tervezéshez. 
  7. Lekérjük a telek helyszínrajzát, közműtérképét, és minden olyan szükséges dokumentumot, ami a tervezéshez szükséges lesz. Az ügyfelünknek nem kell ezekkel bajlódnia. Egy kézben tudhat mindent. 

Nagyon sok olyan ügyféllel találkozunk, akik pórul jártak a telek vásárlásakor. Hogy csak néhány példát említsek: 

  1. Több méter mélyen sittel feltöltött telek, amely milliókkal drágább alapozást követelt meg, mint egy normál talajminőségű. 
  2. Magas talajvíz, amely szintén milliókkal drágította meg az alapozást, és hónapokkal nyújtotta el az építkezést. 
  3. Olyan vezetékjog, védőtávolság, amely a beépíthetőséget jelentősen korlátozza, így esetleg egy hétköznapi ház nem is építhető a telekre. 
  4. A telek "átminősíthető" az eladó elmondása szerint, valójában ez egy kétséges kimenetelű folyamat, vagy esetleg szóba sem jöhet, így a telek nem is válhat beépíthetővé. 
  5. A telek nem közművesíthető, így nem kapható rá építési engedély. 
  6. A teleknek nem alakítható ki közút-kapcsolata, így nem kapható rá építési engedély. 
  7. A közművesítés annyira drága, olyan távolságról kell megoldani, amely gazdaságtalanná teszi a teljes beruházást. 
  8. Az önkormányzat csak évek múlva tervezi a környék közművesítését. 

...és még sorolhatnánk az életből vett példákat. Ha ránk bízza a telek-keresést, biztos lehet benne, hogy a pénze jó helyre kerül, nem fut bele olyan talajminőségi vagy jogi problémákba, amelyekre keservesen ráfizethetne. Biztos lehet benne, hogy a megálmodott otthona ténylegesen megépíthető a kiválasztott telekre.

Tudhatja, hogy mérnök nézte meg a telket, és hogy jó áron vásárolt. 

Biztonságban a projekt. 

Általában 2-3 hónapon belül minden ügyfelünknek megtaláljuk álmai telkét, jellemzően 3-5, előzetesen gondosan megvizsgált alternatíva bemutatása után. 

Szolgáltatásaink külön-külön is megrendelhetőek: 

Beépítési vizsgálat adott típusházra, vagy elképzelt épületre, HÉSZ vizsgálat, településképi szabályozás, telek adottságainak vizsgálata, szükség esetén előzetes, rövid (telefonos vagy e-mailes) főépítészi konzultáció: 180.000 Ft + ÁFA 

Geodézia, vázrajz készítése: 260.000 Ft + ÁFA 

Talajmechanikai vizsgálat: 380.000 Ft + ÁFA 

Hidrogeológiai vizsgálat: 380.000 Ft + ÁFA 

Helyszínrajz, térképmásolat lekérése: 10.000 Ft + ÁFA 

Mérnöki konzultáció, előzetes egyeztetés: 23.800 Ft + ÁFA /óra 

Helyszíni felmérés: Budapest és 60 km-es körzetében 80.000 Ft + ÁFA, ezen kívül 80.000 Ft + ÁFA + üzemanyag-költségtérítés 

Áraink 1000 nm-es telekméretig értendőek, e fölött egyedi árat adunk. 

Áraink az ország minden pontján, egységesen érvényesek. 

Ügyfeleink véleménye

Engem már az elején meggyőzött a kedves, tisztelettudó hozzáállásuk. A belsőépítészük sok olyan szakmai tippet adott, ami segített a fürdőszobánkat úgy megvalósatani, ami egyezett az elképzeléseimmel és funkcionálisan is a legjobbat sikerült kihozni belőle. Meglepően gyorsan haladtak a feladatokkal, a projektmenedzser mindig készségesen a rendelkezésemre állt.

Nóra

CsillagCsillagCsillagCsillagCsillag

Családi házban teljes generál kivitelezésére kértem fel Az Imperial Holding Group kft-ét Az ügyvezető igazgató Mindenben nagyon korrekt volt, az első megbeszélés alkalmával mindenről pontosan tájékoztatott. A Csapat betartotta a megbeszélt időpontokat is. Gyors és szép munkát végeztek! A Cég megkímélt attól, hogy minden egyes szakmunkára külön szakembert kelljen keresnem. Nagyon megvagyok elégedve velük. Bátran ajánlom Őket.

László

CsillagCsillagCsillagCsillagCsillag

Korrekt cég, közvetlen és segítőkész kollégákkal. Egyedi igényeket is szívesen meghallgatnak, de típustervekből is lehet náluk választani. A cél, hogy elégedett legyen az ügyfél, hiszen aki elégedett, úgyis ajánlja őket tovább! Részemről szuper partnert ismertem meg a személyükben!

Péter

CsillagCsillagCsillagCsillagCsillag

Igen megbízható cég és cégvezetés. Korrektek és gördülékeny a kommunikációjuk, a munkavégzésük is a projektekben. Szívesen ajánlom őket.

Róbert

CsillagCsillagCsillagCsillagCsillag

Először kb. tíz éve építettek nekem egy garázslejárót, most egy ház átalakításához készítették el a terveket, és vitték végig az összes engedélyeztetési eljárást, pedig elég bonyolult volt az ügy, de átvitték!

Gergely

CsillagCsillagCsillagCsillagCsillag

Már több alkalommal dolgoztam velük. Jó volt a közös munka, és minden a megállapodottak szerint zajlott.

Dávid

CsillagCsillagCsillagCsillagCsillag

Tetőtéri hálónkat újították fel, időben kész lett, szép is lett, felmerülő plusz költségek nem voltak. Korrektek voltak, ajánlom!

Krisztina

CsillagCsillagCsillagCsillagCsillag

Az Imperial Holding vezetése megértette, hogy megrendelőként legfontosabb szempont számomra a kedvező ár, a minőségi kivitelezés és a határidők betartása!
A vállalat munkatársai naprakészek a legkorszerűbb anyagok és technológiák alkalmazása terén, ami nem kevés megtakarítást jelent.
Képesek a "megrendelő fejével" gondolkodni, a légkör nagyon közvetlen, emberi.
Előfordult már, hogy vasbeton szerkezetek szigetelése kapcsán személyesen a cégvezető adott szakmai tanácsot, amit meg is fogadtam!
Jó választás, csak ajánlani tudom!

Iván

CsillagCsillagCsillagCsillagCsillag

Meg voltam elégedve a céggel, a kezdetben meglepően alacsonynak tartott árat tudták végig tartani. Egy építkezés mindig jár stresszel, különösen nekem, aki egyébként is aggodalmas típus vagyok, de összességében boldog vagyok, hogy beköltözhettünk az új Danish Fabrik házunkba. Nagyon sok rosszat hallani az építőiparról, én ezt a céget saját tapasztalatomból tudom végülis ajánlani. A határidőt ugyan nem tudták végül pontosan tartani, de nem volt lényeges csúszás.

Gyula

CsillagCsillagCsillagCsillag

  • MagyarBrands 2025
  • MagyarBrands 2024
  • AAA